Bödőcs íróparódiái továbbra is az élen

Bookline Top50 október

Bookline sajtóközlemény

2017. november 8.

 

Bödőcs íróparódiái továbbra is az élen

A Bookline októberi sikerlistáján több mint 27 új könyv szerepel, főként szépirodalom, szórakoztató irodalom és pszichológiai témájú alkotások kerültek bele a virtuális kosárba. Legismertebb stand up komikusunk, Bödőcs Tibor duplázni tudott és szeptember után októberben is első lett a nyomtatott és az e-könyvek között, a második helyen ebben a hónapban is Ken Follett Tűzoszlopa végzett, Borsa Brown pedig Az Arab fiával került a harmadik helyre.

 

Bödőcs Tibor Addig se iszik című kötetével annyira meglepte az olvasókat, hogy az a megjelenés óta a nyomtatott és az e-könyves sikerlista élén tartja Búcsúszentlászló első számú poéngyárosát. Ugyanis az első kötetes szerző könyve paródiakötet, méghozzá a legjobb fajtából, benne Karinthy Frigyes legpihentebb pillanatait megidéző stílusgyakorlatokkal, és irigylésre méltóan elegáns névsorral: Móricztól kezdve Hemingwayen át Bodor Ádámig és Jászberényi Sándorig.

 

Második helyen végzett októberben is Ken Follett A tűzoszlop című regénye, a Kingsbridge-trilógia zárókötete, amiben Stuart Mária és Tudor Erzsébet árulásokkal, kémekkel és összeesküvésekkel megvívott háborújába röpít vissza minket a szerző.

Harmadik lett Borsa Brown egyedi, szókimondó, ugyanakkor érzelmes és szenvedélyes, erotikában bővelkedő írása, Az Arab fia. A szerző könyvei rendszeresen visszatérő vendégei a Bookline havi toplistáinak.  Arab-sorozatának legújabb, egyúttal lezáró kötetében utoljára izgulhatunk a Szudiari család tagjaiért, azon belül is Khalidért, akinek élete legnehezebb döntésével kell szembenéznie.

 

Az önvallomások sikere megkérdőjelezhetetlen napjainkban, és az október most kiemelkedően kedvezett a műfajnak. Edith Eva Eger A döntés című kötete egy egészen különleges alkotás, amiben egy Auschwitzot túlélő magyar származású pszichológus életét követhetjük nyomon, a könyv a következő kérdést szegezi nekünk: van-e egyáltalán esély saját múltunk feldolgozására? Edith Eva Eger a bátor, ám korántsem fájdalommentes szembenézést választotta, Döntésben leírt módszerével pedig azóta is számtalan embernek segít a leküzdhetetlennek tűnő traumák kezelésében. 

Al Ghaoui Hesna októberben megjelent írása az olvasók kedvencévé vált. A Félj bátran című igazán bátor műben a volt haditudósító őszintén vall félelmeiről és azt feszegeti, hogy vajon miért vágyunk a félelem nélküli életre. Mi van, ha az nem méregként, hanem üzemanyagként hat az életünkre? A szerző neves kutatók és világhírű szociálpszichológusok segítségével, valamint saját haditudósítói és magánéleti tapasztalatain keresztül térképezi fel új könyvében a félelem természetrajzát. 

Vujity Tvrtko Világgá ment címmel megjelent új könyvében a szerző válogatott, egyedi hangvételű történeteit olvashatjuk a világ megannyi tájáról, a Délszláv háborútól egészen a Fekete-tenger partján fekvő egykori magyar gyarmatig. Beszámolói olykor torokszorítóak, néha meghatóak vagy éppen kacagtatóak, ám minden esetben erőt adnak az olvasónak.

Önvallomás, súlyos irodalmi vonatkozással Mészöly Miklós és Polcz Alaine A bilincs a szabadság legyen címmel megjelent, ötvenhárom évet felölelő levelezése, ami a korántsem mindig felhőtlen közös életük boldog és keserű pillanatait mutatja be, már-már zavarba ejtő közelségből. A könyv a legsikeresebb e-könyvek listájára is felkerült, aminek sorát Bödőcs Tibor nyitja, közvetlenül utána David Lagercrantz Mint az árnyék című krimije következik, ami Stieg Larsson Millennium-trilógiájának minden tekintetben méltó folytatása. A harmadik helyen pedig Grecsó Krisztián Harminc év napsütését találjuk, ami a nyomtatott könyvek között is előkelő helyezést (4.) ért el. A szerző első tárcanovella-gyűjteményében a tőle megszokott eleganciával lehel életet múltunk hol elfelejtett, hol már megszépült alakjaiba és helyszíneibe. A Harminc év napsütés egy kivételesen érzékeny szerző oknyomozása sorsokról, generációk közötti különbségről, és az olykor szürkének tetsző hétköznapok ajándékáról.

 

Mesék, mesék, mesék mindenkinek. A Bookline sikerlista történetében még nem volt hónap gyerekkönyvek nélkül. Az egyik leggyakoribb szereplő Bartos Erika és az ő kicsik által igencsak kedvelt mesehősei -  így például Bogyó és Babóca, akik októberben éneklésbe fogtak, és ez olyan jól sikerült, hogy hatodikok lettek a Top50-ben.

Boldizsár Ildikó meseterapeuta könyve, a Mesék a felnőtté válásról, a kamaszokhoz szól a felnőtté válás elkerülhetetlen csapdáiról és szépségeiről, amivel a szerző a felnőttkor határán álló fiúknak és lányoknak segít megtenni az első lépéseket.

A mesekönyvek iránti folyamatos érdeklődést látva indította el három évvel ezelőtt a Bookline a Szívünk rajta programját, hogy megkönnyítse a szülők könyvválasztását. A program 2017. augusztusától már a Libri könyvesboltokban is bemutatja a program által ajánlott gyerekkönyveket. A Szívünk rajta független szakértői minden hónapban megneveznek egy-egy kiemelkedő alkotást, a november hónap kiemelt könyve egy igazi young adult alkotás, Emery Lors műve az Amikor összeütköztünk, ami kibeszéletlen problémáinkról szól kendőzetlenül.

 

Szívünk rajta 2017 november - Szívünk rajta matricát kapott könyvek listája

 

Kiadó

Szerző

Cím

Kategória

Menő Manó Könyvek

Emery Lord

Amikor összeütköztünk

rád talál

Menő Manó Könyvek

Tony Wolf

Mesél az erdő - Az állatokról

mesél

Könyvmolyképző Kiadó Kft.

Rick Riordan

Percy Jackson görög hősei

rád talál

 

 

További információ:

Jávor Zsófia

pr manager

Libri-Bookline Zrt.

javor.zsofia@libribookline.com

Mobil: +36 20 665 6458

 

Bookline nyomtatott Top50 lista

pozíció

szerző

cím

kiadó

változás

...napja a listán

1

Bödőcs Tibor

Addig se iszik

Helikon Kiadó

0

52

2

Ken Follett

A tűzoszlop

Gabo Kiadó

0

49

3

Borsa Brown

Az Arab fia (Arab 5.)

Álomgyár Kiadó

új

4

4

Grecsó Krisztián

Harminc év napsütés

Magvető Könyvkiadó

10

40

5

Fábián Janka

Az utolsó boszorkány történetei

Libri Könyvkiadó

új

24

6

Bartos Erika

Bogyó és Babóca énekel

Magánkiadás

új

22

7

Edith Eva Eger

A döntés

Libri Könyvkiadó

új

12

8

Stephen King

AZ

Európa Könyvkiadó

-5

55

9

Al Ghaoui Hesna

Félj bátran

Bookline Könyvek

új

11

10

Mészöly Miklós, Polcz Alaine

A bilincs a szabadság legyen

Jelenkor Kiadó

5

42

11

Bosnyák Viktória

A sirály a király?

Móra Könyvkiadó

-1

137

12

Dr. Bagdy Emőke; Kádár Annamária; Buda László; Pál Ferenc

Fejben dől el?

Kulcslyuk Kiadó

-6

131

13

Meik Wiking

Hygge

Kossuth Kiadó

-4

180

14

David Lagercrantz

Mint az árnyék

Animus Kiadó

-10

53

15

Fábián Janka

Emma évszázada

Libri Könyvkiadó

új

22

16

Sylvia Day

Eggyé válva

Athenaeum Kiadó

új

17

17

Katie Fforde

A szerelem titkos kertje

Libri Könyvkiadó

új

17

18

Bartos Erika

Bogyó és Babóca ajándéka - Adventi kifestő

Magánkiadás

új

14

19

Szentesi Éva

Kardos Margit disszidál

Athenaeum Kiadó

5

40

20

Fredrik Backman

Mi vagyunk a medvék

Animus Kiadó

új

15

21

Magyar Tudományos Akadémia

A magyar helyesírás szabályai  

Akadémiai Kiadó

-13

91

22

Audrey Carlan

Calendar Girl - Október - November - December

Libri - Insomnia

új

26

23

Philip Zimbardo, Robert Johnson, Vivian McCann

Pszichológia mindenkinek 2.

Libri Könyvkiadó

új

30

24

Danielle Steel

Vad víz

MAECENAS KÖNYVKIADÓ KFT.

12

39

25

Rachel Renee Russell

Egy Zizi naplója 9. - Egy nem túl ZIZI drámakirálynő meséi

Könyvmolyképző Kiadó Kft.

új

27

26

Berg Judit

Rumini

Pozsonyi Pagony

-10

83

27

M. C. Beaton

Agatha Raisin és a nyársat nyelt rendőr

Erawan Könyvkiadó

27

35

28

Török Gábor

A lakott sziget

Athenaeum Kiadó

új

5

29

Milly Johnson

Teaház a sarkon

Pioneer Books

új

15

30

Vujity Tvrtko

Világgá ment

Pokoli-Angyali Kiadó Kft.

új

11

31

Alafair Burke

Az ex

Lettero Kiadó

új

14

32

Boldizsár Ildikó

Mesék a felnőtté válásról

Jelenkor Kiadó

14

34

33

George R. R. Martin

Álomdalok I.

ALEXANDRA KÖNYVESHÁZ KFT.

új

21

34

Tony Wolf

Mesél az erdő - Az állatokról

Manó Könyvek

6

41

35

Daniel Silva

A fekete özvegy

Harlequin Magyarország Kft.

20

33

36

Ken Follett

Az idők végezetéig

Gabo Kiadó

-18

57

37

Anne L. Green

Elvarratlan szálak

Álomgyár Kiadó

új

14

38

Kepes András

Tövispuszta

Libri Könyvkiadó

új

19

39

Guillaume Musso

Holnap

Park Kiadó

6

39

40

Joanne Harris

A St. Oswald fiúiskola

Libri Könyvkiadó

új

27

41

Marie Kondo

Rend a lelke mindennek

Kiskapu Kft.

-2

85

42

Beck Andrea

A Titoktündér

Beck & Partners Mi. Kft.

új

21

43

Lorna Byrne

Angyali érintés

Central Médiacsoport Zrt.

-16

41

44

Babageometria - Formák

Móra Könyvkiadó

új

16

45

J. R. Ward

Az angyalok jussa

Art Nouveau

új

15

46

Sylvia Day

Hét év vágyakozás

Álomgyár Kiadó

új

27

47

Farkas Róbert

Első könyvem az univerzumról

KOLIBRI GYEREKKÖNYVKIADÓ KFT

-15

46

48

Babageometria - Vonalak

Móra Könyvkiadó

új

16

49

Szécsi Noémi

Egyformák vagytok

Magvető Könyvkiadó

új

13

50

Kazuo Ishiguro

Az eltemetett óriás

Európa Könyvkiadó

új

23

 

Bookline e-könyv Top10 lista

pozíció

szerző

cím

kiadó

változás

...napja a listán

1

Bödőcs Tibor

Addig se iszik

Helikon Kiadó

0

44

2

David Lagercrantz

Mint az árnyék

Animus Kiadó

0

52

3

Grecsó Krisztián

Harminc év napsütés

Magvető

3

37

4

Kazuo Ishiguro

Az eltemetett óriás

Európa Könyvkiadó

új

25

5

Szentesi Éva

Kardos Margit disszidál

Athenaeum

0

42

6

Jo Nesbø

Hóember

Animus Kiadó

3

54

7

Kepes András

Tövispuszta

Libri Kiadó

új

23

8

Fredrik Backman

Mi vagyunk a medvék

Animus Kiadó

új

11

9

Sierra Cartwright

Megláncolva – A Donovan-dinasztia 2.

Insomnia

új

29

10

Mészöly Miklós, Polcz Alaine

A bilincs a szabadság legyen - Mészöly Miklós és Polcz Alaine levelezése 1948 - 1997

Jelenkor

5

35

 

 

 

 

Bookline bemutatja: Top50 és Top10 – a magyar olvasók kedvencei

Már hatodik éve tesszük közzé a Bookline Top50 néven ismert sikerlistánkat. A magyar könyvpiacon elérhető nyomtatott könyvekről készült havi listánk olyan hiánypótló anyag, ami bemutatja, hogy az adott hónapban milyen könyveket kerestek leginkább az olvasók. Az e-könyvekkel sincs ez másként, Top10-es listánkon a legkeresettebbeket mutatjuk meg minden hónapban. A listák segítségével hosszabb időszakokat is áttekinthetünk, megtudhatjuk, mik azok a könyvek, amik hónapokon át a sikerlisták élén maradtak. A Bookline listáiból kiderül, mit olvasunk, mit szeretünk, egy évszak vagy időszak hogyan befolyásolja olvasási szokásainkat. Sikerlistáinkon szerepeltetjük az előző hónaphoz viszonyított változásokat és a könyvek listára kerülésének időpontját is, így a toplisták alkalmasak piaci tendenciák követésére, előrejelzések felállítására. Sikerlistáinkkal segíteni szeretnénk az olvasóknak eligazodni a könyvek között, és megbízható információt nyújtani a könyves szakma számára.

 

A toplistákról

A sikerlisták a Bookline webáruház magyarországi könyveladásai alapján, havi bontásban készülnek. A listák generálása során a Bookline rendszere kizárólag a Magyarországon történő értékesítéseket veszi figyelembe, és figyelmen kívül hagyja a i és egyéb akciókat, akciós kedvezményeket, a tankönyv- és az adott címre leadott többdarabos nagykereskedelmi rendeléseket. A Bookline rendszere a listák generálása során minden könyvcímet figyelembe vesz, függetlenül attól, hogy az adott termék a listakészítés időpontjában kapható-e vagy sem.

 

Szívünk rajta

Havonta frissen ajánlott könyvlistával rukkol elő a Bookline Könyváruház és az UNICEF Magyar Bizottság együttműködésében megvalósuló „Szívünk rajta” program, ami szülőknek és gyerekeknek igyekszik segítséget nyújtani abban, hogy könnyebben eligazodjanak a gyerekkönyvek között. Célja, hogy azok a könyvek, amik a gyerekek könyvespolcaira kerülnek, valódi élményt nyújtsanak, és igazi értéket képviseljenek.

www.szivunkrajta.hu