D. Tóth Kriszta legyőzte a brit krimit: A magyar kortárs irodalom újdonságai uralkodnak

Bookline Top50 - Október

Októberben a kortárs magyar irodalom került a figyelem fókuszába a Bookline TOP50 toplistáján. Ken Follett Évszázad-trilógiájának befejező részét megelőzte D. Tóth Kriszta új regénye, a Húszezer éjszaka. Szintén óriási sikert aratott az olvasók körében Fábián Janka a Koszorúfonattal, a könyv a 3. helyen szerepel.

D. Tóth Kriszta tarolt: az írónő duplázott könyvvel, és duplázott a toplisták első helyén is! A Bookline Könyvek gondozásában megjelent Húszezer éjszaka egyből a nyomtatott és az e-könyves toplisták élére került. A könyv története ott kezdődik, ahol a lányregények véget érnek: a negyvenes nők vágyai, az őket megérintő szenvedély és nehéz döntéseik a téma. A második regény elsöprő sikere új lendületet adott az írónő első könyvének, a Jöttem, hadd lássalak! a nyomtatott könyvek között a 46. helyen szerepel.

Ken Follett a világ egyik legkedveltebb írója, a történelmi kalandregények nagymestere. Sikerét mi sem támasztja alá jobban mint az, hogy az Évszázad-trilógia mindhárom kötete szerepel a TOP50-ben. Az örökkévalóság küszöbén az előkelő 2. helyen áll, a trilógia előző két kötete a 37. és a 39. helyen végzett (A titánok bukása, A megfagyott világ). Egyből a dobogó harmadik fokára ugrott fel Fábián Janka új könyve, a Koszorúfonat. Az írónő magával ragadó történetében a testvéri szeretet erejéről mesél a hitelesen felelevenített történelem nosztalgikus háttérében. A kötet a magyar romantikus regényirodalom újabb remekműve.

Dragomán György óriási nemzetközi sikert arató könyvét, A fehér királyt brit alkotópáros adaptálja mozivászonra! Carice van Houtennel, a Trónok harca sorozat holland színésznőjével a főszerepben Alex Helfrecht és Jörg Tittel készít filmet a harminc nyelvre lefordított könyvből. Az író legújabb regényében egy kamaszlány hangján szólal meg, de a könyv koránt sem könnyed: a Máglya (7.) egy fiatal boszorkány története a forradalom utáni Romániában. Regény, ami tele van vadsággal, indulattal és szépséggel.

Kádár Annamária, hazánk neves pszichológusa triplázott az októberi eladási listán. A Mesepszichológia két kötetében (8. és 33.) az érzelmi intelligencia fejlesztésével és a harmonikus szülő-gyermek kapcsolat megteremtésével foglalkozik. A nagysikerű Bízz magadban társszerzőjeként a 29. helyen szerepel listánkon. Újabb magyar szerző és újabb duplázás: Bartos Erika mesekönyv-sorozatának két kötetével is megjelenik a TOP50-ben. A Bogyó és Babóca sportol a 14., a 12 új mesével és izgalmas feladatokkal fejlesztő Bogyó és Babóca foglalkoztatókönyv a 28. hely áll.

A Bookline Könyvek kiadói palettáját fűszerezi a Főzelékes Feri (16.) néven ismertté vált Szatmári Ferenc hagyományosnak semmiképp sem mondható szakácskönyve. Az agrármérnökből lett szakács és blogger a magyar gasztronómiát reformálja meg ötleteivel, és mutatja meg az egészséges konyha kedvelőinek, hogy a sokakat megosztó egytálétel izgalmas is lehet. Az őszi szezon legmenőbb szerzőivel és könyveivel találkozhatunk a Könyves Magazin új számában. D. Tóth Krisztina elsőként itt beszél új regényéről és a negyvenes nők problémáiról. A Magazin cikkei között olvashatunk az iskolai kötelező olvasmányok listájának átgondolásról is. A Libri-Shopline gondozásában újraindult kiadvány a TOP50 19. helyén végzett.

Különlegesség a listán, hogy egy házaspárral is találkozhatunk. Péterfy Gergely regénye tíz év munkájának eredménye, a Kitömött barbár (35.) Kazinczy Ferenc és Angelo Soliman barátságán keresztül a felvilágosodást követő izgalmas időszakot mutatja be. Péterfy-Novák Éva könyve, az Egyasszony (43.) az azonos nevet viselő blogból nőtte ki magát. Történet a veszteség utáni továbblépésről és az elfogadás folyamatáról.

Az e-könyves TOP10-ben is szép számmal találunk kortárs magyar szerzőket. A nyomtatott könyvek TOP50-jére hajazó listán D. Tóth Kriszta Húszezer éjszakája szintén az első helyen szerepel, míg Dragomán György Máglya című könyve itt a 2. helyet szerezte meg, a Koszorúfonat Fábián Jankától pedig a 8. helyen szerepel.

A Bookline nyomtatott TOP50 listája:

pozíció

szerző

cím

kiadó

változás

...napja a listán

1

D. Tóth Kriszta

Húszezer éjszaka

Bookline Könyvek

új

29

2

Ken Follett

Az örökkévalóság küszöbén

Gabo Kiadó

-1

50

3

Fábián Janka

Koszorúfonat

Ulpius-ház

új

24

4

Magos Judit

Demény - Most én ugatok

Libri Könyvkiadó

új

9

5

Leiner Laura

Késtél

Gabo Kiadó

új

10

6

Jo Nesbo

A fiú

Animus Kiadó

új

14

7

Dragomán György

Máglya

Magvető Könyvkiadó

új

28

8

Kádár Annamária

Mesepszichológia 2.

Kulcslyuk Kiadó

-4

42

9

Mittelholcz Dóra

Tündérmese kis szépséghibával

Libri Könyvkiadó

új

16

10

Bud Spencer

80 év alatt a Föld körül

Libri Könyvkiadó

új

21

11

Paulo Coelho

Házasságtörés

Athenaeum Kiadó

-9

59

12

Müller Péter

Halhatatlan szerelem

Rivaldafény Kiadó

új

14

13

Náray Tamás

Az utolsó reggel Párizsban 1. kötet

Libri Könyvkiadó

új

27

14

Bartos Erika

Bogyó és Babóca sportol

Pozsonyi Pagony

új

15

15

Tóth Krisztina

Pillanatragasztó

Magvető Könyvkiadó

új

26

16

Szatmári Ferenc

Főzelékes Feri

Bookline Könyvek

új

19

17

Magyar Bálint (szerk.), Vásárhelyi Júlia

Magyar polip 2. - A posztkommunista maffiaállam

Noran Libro Kiadó

39

30

18

James Dashner

Az Útvesztő

Cartaphilus Kiadó

0

46

19

Valuska László

Könyves magazin 2014/2.

LIBRI-SHOPLINE NYRT

14

35

20

Wilbur Smith

A sivatag istene

Delej Kft.

új

19

21

Philippa Gregory

A királycsináló lánya

Libri Könyvkiadó

új

22

22

Jamie Oliver

Jamie 15 perces kaják

Park Kiadó

új

12

23

John Green

Csillagainkban a hiba

Gabo Kiadó

-16

153

24

Vida Ágnes

Anyapszichológia

Kismamablog Kiadó

-11

177

25

Vadadi Adrienn

Örökké óvodás maradok! - Ovis mesék

Pozsonyi Pagony

új

14

26

Kelemen Anna

Harminc nap a nép szolgálatában

Ulpius-ház

új

2

27

Patrick Modiano

Dora Bruder

Vince Kiadó

új

20

28

Bartos Erika

Bogyó és Babóca foglalkoztatókönyv 12 új mesével

Pozsonyi Pagony

-20

141

29

Pál Ferenc, Dr. Bagdy Emőke, Dr. Szondy Máté, Kádár Annamária, Kozma-Vízkeleti Dániel

Bízz magadban - Önértékelés, önelfogadás, önbecsülés

Kulcslyuk Kiadó

-26

61

30

Nicholas Sparks

Vissza hozzád

General Press Kiadó

új

11

31

James Dashner

Tűzpróba

Cartaphilus Kiadó

új

8

32

Robin Cook

Nano

Alexandra Kiadó

új

27

33

Kádár Annamária

Mesepszichológia - Az érzelmi intelligencia fejlesztése gyermekkorban

Kulcslyuk Kiadó

-16

54

34

Gillian Flynn

Holtodiglan

Alexandra Kiadó

új

23

35

Péterfy Gergely

Kitömött barbár

Pesti Kalligram

új

21

36

Jodi Picoult

Találj rám!

Athenaeum Kiadó

új

14

37

Ken Follett

A titánok bukása

Gabo Kiadó

-14

60

38

A. J. Christian

A férfiakkal csak a baj van?!

Édesvíz Kiadó

-12

38

39

Ken Follett

A megfagyott világ

Gabo Kiadó

-20

58

40

Rekop György és az Adminok

TrollFoci

Twister Media Kft.

új

10

41

Méhes György

Micsoda társaság!

Cerkabella Könyvkiadó

új

11

42

David Suchet

Poirot és én

Akadémiai Kiadó

új

30

43

Péterfy-Novák Éva

Egyasszony

Libri Könyvkiadó

-33

46

44

0

Legendás katonai órák- amerikai gyalogsági karóra

Kossuth Kiadó

új

11

45

Vianna Stibal

ThetaHealing

Bioenergetic Kft.

-36

50

46

D. Tóth Kriszta

Jöttem, hadd lássalak

Bookline Könyvek

új

17

47

Maros Edit

Hűvösvölgyi suli 5.

Studium Plusz Könyvkiadó

új

28

48

Oplatka András

Németh Miklós - Mert ez az ország érdeke

Helikon Kiadó

új

0

49

Anna Gavalda

Édes életünk

Magvető Könyvkiadó

új

7

50

Suzanne Collins

A kiválasztott

Agave Könyvek

új

17

 

A Bookline e-könyves TOP10 listája:

pozíció

szerző

cím

kiadó

változás

...napja a listán

1

D. Tóth Kriszta

Húszezer éjszaka

Bookline Könyvek

új

28

2

Dragomán György

Máglya

Magvető

új

25

3

Jodi Picoult

Szelíd vadak

Athenaeum

2

120

4

Ashley Carrigan

Két lépésre a mennyországtól

Publio

-2

68

5

Paulo Coelho

Házasságtörés

Athenaeum

2

39

6

Jo Nesbø

A fiú

Animus Kiadó

új

14

7

Sylvia Day

Átölelve

Harlequin Magyarország Kft.

új

23

8

Fábián Janka

Koszorúfonat

Ulpius-ház Kiadó

új

22

9

Fredrik Backman

Az ember, akit Ovénak hívnak

Animus Kiadó

új

29

10

Tóth Krisztina

Pillanatragasztó

Magvető

új

24