Új HR igazgató a Libri-Bookline-nál

2016. május 1-től Szeleczky Noémi a Libri-Bookline Nyrt. új HR igazgatója. A szakember majd 10 éves tapasztalattal rendelkezik HR területen.

Szeleczky Noémi a kinevezését megelőzően több nagyvállalatnál dolgozott HR vezetőként, többek között az AXA Biztosítónál és a Schneider Electric Zrt.-nél. HR karrierjét 2008-ban a Tata Consultancy Services Kft.-nél kezdte, ahol legfontosabb feladata, az akkor 700 fős szervezeten belül létrehozott képzési osztály működésének, a tréningek tudatos tervezésének és a rendelkezésre álló erőforrások legoptimálisabb felhasználásának a kialakítása volt. Később ugyanitt Resource Management Group lead pozícióból alakították át munkatársaival a vállalat munkaerő-kiválasztásának teljes folyamatát. Karrierjét a Flextronics-nál folytatta, ahol megismerte és megtanulta a Lean filozófiát és beépítette a Lean eszközök használatát a HR problémamegoldási metodológiák közé, ezzel csökkentve a HR folyamatokban előforduló hatékonyatlanságokat. Munkahelyein mindig kiemelt figyelmet szentelt a továbbképzési lehetőségek megteremtésének.

 

A bölcsész és HR végzettségű szakember azért választotta a HR-t hivatásának, mert véleménye szerint egy olyan sokszínű szakmáról van szó, ahol a kreativitásnak legalább ugyanakkora szerepe van, mint az analitikus készségnek. 2016 májusában csatlakozott a Libri-Bookline csapatához, ahol feladata a HR és munkaügyi osztály vezetése. Legfontosabb célkitűzése az employer branding erősítése, szeretné láthatóvá tenni a vállalatot a munkaerőpiacon, továbbá kiemelten fontosnak tartja kialakítani és megszilárdítani a cég működési elveihez alkalmazkodó HR struktúrát.

 

Újhullámos HR-esnek tartja magát, igyekszik szakítani az elavult és a mindennapi munkavégzést megnehezítő konvenciókkal. A szakember szerint a HR nem válasz minden szervezeti kérdésre, sokkal inkább a közvetlen vezető az, aki legnagyobb hatással van a munkavállalókra, a szervezet egészére pedig az első számú vezető. A HR feladata leginkább őket felkészíteni és olyan eszközöket, rendszereket adni a kezükbe, amelyekkel sikeresek lehetnek a szervezet alakításában.

 

Szeleczky Noémi szabadidejében legszívesebben fényképez, a gondolatok, érzések képi megjelenítése fiatalkora óta központi téma életében, és igyekszik a mindennapi HR területre is bevinni ezt a tudását.

 

 

További információ:

Jávor Zsófia
pr manager
Libri-Bookline Nyrt.
javor.zsofia@libribookline.com
Mobil: +36 20 665 6458

 

Libri-Bookline Nyrt.

A Libri-Bookline Nyrt. a közép-európai régió egyik legjelentősebb kulturális vállalata. A cégcsoport kiterjedt kiadói érdekeltségekkel rendelkezik, többségi tulajdonosa a Libri Kiadói Csoportba tartozó kiadóknak (Libri Kiadó, Park Könyvkiadó, Helikon Kiadó, Jelenkor Kiadó, Kolibri Kiadó, Diafilmgyártó), 2015-ben pedig részesedést vásárolt a Jaffa és a Scolar kiadókban. A csoport meghatározó tagja, a Libri Könyvkereskedelmi Kft. évente mintegy 2,1 millió vásárlót szolgál ki 46 tagú, országos méretű könyvesbolthálózatában és webáruházában. 8 alkalommal nyerte el a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által alapított Az Év Könyvkereskedője-díjat.