Váltsuk valóra a meséket!

A Libri 2018-ban a mesék és az adományozás fontosságára hívja fel a figyelmet. Karácsonyi kampányában arra kéri az olvasóközönséget, hogy adományozzanak könyveket, és ezzel tegyék boldogabbá több ezer gyerek karácsonyát, hogy a mese, az olvasás öröme mindenkihez eljusson.  

Váltsuk valóra a meséket!

 

A Libri 2018-ban a mesék és az adományozás fontosságára hívja fel a figyelmet. Karácsonyi kampányában arra kéri az olvasóközönséget, hogy adományozzanak könyveket, és ezzel tegyék boldogabbá több ezer gyerek karácsonyát, hogy a mese, az olvasás öröme mindenkihez eljusson.  

 

A Libri minden évben több ezer könyvet adományoz hátrányos helyzetű, rászoruló és beteg gyerekeknek, és idén szeretné az olvasóközönséget is bevonni az adományozás örömébe. Ezért 2018-as karácsonyi kampányában arra kér mindenkit, hogy ha rejtőznek olyan gyerekkönyvek a könyvespolcaik mélyén, amelyekkel szívesen okoznának örömet rászoruló gyerekeknek, hozzák el őket országszerte felállított adománygyűjtő pontokhoz. A Libri 30 helyen, az úgynevezett Libri Mesepontokon gyűjti a felajánlott könyveket november 5. és december 9. között. Az így összegyűlt könyveket még karácsony előtt – kiegészítve 3000 saját ajándékkönyvével – alapítványok segítségével juttatja el olyan intézményekbe, ahol gyerekeknek tud általuk segíteni.

A kampányt bolti promóció egészíti ki, ami a mesék fontosságára, a meseolvasás örömére hívja fel a figyelmet, és aminek keretében a Libri egy klasszikus mesegyűjtemény díszkiadásával, Hans Christian Andersen történeteivel kedveskedik vásárlóinak bolthálózatában és webáruházában, kizárólag a karácsonyi időszakban, limitált példányszámban.

- Az adományozási akció arra hívja fel a figyelmet, hogy mindenki megérdemel egy belépőt a mesék varázslatos világába. Adományozni jó, mesét adni pedig talán a legjobb, hiszen ezek a történetek egy másik világba repítenek el minket, és megtanítják a gyerekeknek, hogy mi a jó és rossz, így keretet adnak a világ értelmezéséhez. – mondta el Sándor Gabriella, a Libri-Bookline kommunikációs és marketing igazgatója.

A kampány kreatív elemei Andersen világába kalauzolnak el minket, az ő meséinek kulcsszereplői köszönnek vissza ránk a plakátokról: Hüvelykpanni, a rendíthetetlen ólomkatona és a Hókirálynő. A kampányban az Andersen-karakterek a fő hívóelemek. Ezzel a Libri azt kívánja hangsúlyozni, hogy mesék nélkül szürkébb a világ, és hogy a mesék segítenek eligazodni a világban a gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt. Mesék nélkül lehet létezni, de nem érdemes, ezért fontos közös célul kitűznünk, hogy ezt a csodát mindenki átélhesse.

A mesék segítő erejét bizonyítják Boldizsár Ildikó meseterapeuta írásai is, amiket a Libri weboldalán követhetnek az olvasók. A cikkek segítségével a szakember a mesék történetébe vezeti be az olvasót, bemutatva azok mélyebb rétegeit, valóságát, mindennapjainkra gyakorolt hatását.

Segítsünk közösen, hogy a mese mindenkihez eljusson!

 

A Libri karácsonyi adománygyűjtő programjában az olvasóközönség által felajánlott könyveket, a Libri 3000 könyvajándékkal kiegészítve kórházakba, iskolákba, árvaházakba, nevelőotthonokba szeretné eljuttatni. A hátrányos helyzetű gyermekeknek a Me-Se-Kő Alapítvánnyal együttműködve juttatják el a könyveket.

Ezenkívül, az adományokból azok a gyermekjóléti szervezetek is részesülnek, akikkel a cég évek óta szorosan együttműködik, ilyen az Egy Szív a Gyermekekért Alapítvány, a Csodalámpa Alapítvány, az Autistic Art Közhasznú Alapítvány, a Budapesti Fesztiválzenekar TérTáncKoncert projektje, valamint a Szurikáta Alapítvány a Diabéteszes Gyermekekért, valamint az az 5 kórház Budapesten és vidéken, ahol a Libri olvasósarkot hozott létre.

További információ:

Jávor Zsófia

pr manager

Libri-Bookline Zrt.

javor.zsofia@libribookline.com

Mobil: +36 20 665 6458

Libri-Bookline Zrt.

A Libri-Bookline Zrt. a közép-európai régió egyik legjelentősebb kulturális vállalata, amely a két legerősebb magyarországi könyves márka, a Libri és a Bookline összefonódásával jött létre. A Libri az ország prémium bolthálózataként és könyvkereskedőjeként a szakértői szemléletet és megbízhatóságot közvetíti, missziója az olvasás és a kultúra népszerűsítése. A Bookline fiatalos, trendalkotó, olvasás- és könyvszerető imidzsével és az ország legerősebb online könyváruházával szolgálja ki az olvasókat. A két márka remekül kiegészíti egymást, lefedve a különböző korcsoportokat és fogyasztói igényeket; a kultúra első számú hiteles közvetítőjeként nem csak könyvkereskedelemmel, de kulturális és CSR programokkal is támogatva a hazai könyves-irodalmi életet. A cégcsoport kiterjedt kiadói érdekeltségekkel rendelkezik, többségi tulajdonosa a Libri Kiadói Csoportnak (Libri Kiadó, Park Könyvkiadó, Helikon Kiadó, Jelenkor Kiadó, Kolibri Kiadó, Diafilmgyártó), 2015-ben pedig részesedést vásárolt a Jaffa és a Scolar kiadókban. A csoport meghatározó tagja, a Libri Könyvkereskedelmi Kft. évente mintegy 2,1 millió vásárlót szolgál ki 58 tagú, országos méretű könyvesbolthálózatában és webáruházában. 8 alkalommal nyerte el a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által alapított Az Év Könyvkereskedője-díjat.

 

A Mentálhigiénés Segítő Központ preventív és innovatív módszerekkel dolgozik Magyarország mentálhigiénés állapotának javítása érdekében, a művészetek segítségével, művészek bevonásával. Továbbá árva és elárvult tinédzsereket, fiatalokat is segítünk az egész országban az úgynevezett Seven Point rendszer alapján.

A Jobb Veled a Világ Alapítvány Boldogságóra programja a pozitív pszichológia kutatási eredményeire épített élménypedagógiai módszertan, melynek hatékonyságát az ELTE PPK is igazolta, és amely mind a tanárok, mind a gyermekek lelki jóllétével foglalkozik, sőt, a szülők bevonására is lehetőséget nyújt.