A Szívünk rajta program legjobbjai

Mitől jó egy gyerekkönyv? Mondja meg az illetékes!

A 2014 őszén indult „Szívünk rajta” kezdeményezés segítségével könnyebben eligazodhatunk a gyerekkönyvek piacán, hiszen a program tematizálva ajánlja a szakmai bizottság által kiválasztott könyveket.

 

A „Szívünk rajta” könyvajánló program segíti az eligazodását a gyerekkönyvek piacán, és nem felejti el, hogy a szülő is olvas, ezért a gyerekneveléssel kapcsolatos kiadványok közötti választást is igyekszik megkönnyíteni. A program részeként egy szakmai csapat négy kategóriában ítélheti oda azt a megkülönböztető jelzést, egy virtuális matricát, ami a programot elindító Bookline és UNICEF Magyar Bizottság elképzelései szerint megkönnyíti a könyvet vásárló szülők és gyermekek helyzetét.

A „Szívünk rajta” program őszi fordulójába rekordszámú, több mint 80 ajánlás érkezett, így a szakmai bizottságnak nem volt könnyű dolga, hogy kiválassza a négy kategória legfontosabb könyveit. Összesen 23 alkotás kapott pozitív értékelést, és került be a program négy kategóriájának valamelyikébe (Mesél, Segít neki, Segít neked, Fejleszt).

A szakmai bizottság tagjai: Jónásné Bánfi Csilla könyvtárpedagógia-tanár, Dr. Kádár Annamária gyerekpszichológus, D. Tóth Kriszta író, az UNICEF nagykövete, Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő, Magyarósi Éva szobrász, animációs rendező, könyvillusztrátor, Méth Barbara Bookline marketing tanácsadó, Nagy Ervin színész, Ruff Orsolya újságíró, Bényei Judit, a MOME egyetemi docense, és a Budapesti Óbudai Nagy László Általános Iskola, illetve a Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola gyerekei.

A könyvpiac forgalmának 25 százalékát teszik ki a gyerek- és ifjúsági könyvek, hiszen még ma is sokan gondolják úgy, hogy egy gyerek számára a könyv a tökéletes ajándék. Az eladások nagyobbik részét a kisebb gyerekek számára írt könyvek teszik ki, a kiskamaszkorba lépve csökken a vásárlói kedv.

– A gyerekkönyvek itthon szerencsére egyre igényesebb kiadványok, hiszen nem elég a tartalmi minőségre figyelni, a gyerekkönyv kiadása esztétikai és vizuális nevelési célt is szolgál egyben. – fejti ki Gyurkó Szilvia, gyermekjogász, a program egyik ötletgazdája.

 

A szakmai bizottság gyerek értékelései semmihez sem hasonlítható színt visznek a zsűrizésbe. Szerintük Csukás István Süsüjét minden gyereknek érdemes elolvasnia, hiszen ez a történet egy olyan sárkányról szól, akit családtagjai kitagadnak, kirekesztenek és elítélnek, csak azért, mert ő más. A gyerekek úgy látják, hogy ez a mi világunkban sem ritka, hiszen sokszor a külső, vagy éppen a testi adottságok alapján ítélkezünk. A Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola tanulója, a könyvek egyik értékelője szerint nagyon jó dolog, hogy Süsü története nemcsak azt mutatja meg, hogy mi a helyes és szép , hanem az ellenpéldát is, amivel megbánthatunk másokat. A gyerekek ismerik ezt a rossz érzést, emiatt tudnak azonosulni Süsüvel, és az ő vicces és tanulságos meséjével, amelyben szerintük minden a helyén van. A program javasolta könyvek a régi klasszikus Pom Pomtól kezdve, Janikovszky Éva művein át a roma lány szerelmi életét bemutató Paprika és Rózsáig, Prakter Mariann kedves meséjéig, egészen Lackfi János és Vörös István mindenki által ismert versek átköltését bemutató verseskötetéig, az Apám kakasáig mind tartalomban és illusztrációban a legmagasabb minőséget képviselik.

 

Bár a szakmai bizottság tagjai között időnként előfordultak viták és véleménykülönbségek, egy dologban kérdés nélkül mindenki egyetértett: a gyerekek sehol ne nélkülözzenek. Ennek érdekében a Bookline több ezer tisztálkodó terméket juttatott el a „Szívünk rajta” program segítségével a Menedék Egyesületnek, akik rászoruló családoknak juttatják el azokat.

 

A „Szívünk rajta” program újraindul, a szervezők továbbra is várják a könyvajánlásokat:

http://bookline.hu/szivunkrajta Ajánlások menüpont

További információ:

Jávor Zsófia

javor.zsofia@librishopline.com

+36 20 665 6458

 

A „Szívünk rajta” program nyertes könyvei 2015 Ősz

Mesél kategória: Olyan könyvek, amelyeket egyedi, különleges módon írtak meg, illusztráltak, és ezért olyan élményt nyújtanak, ami gyereknek, felnőttnek egyaránt meghatározó élményt jelenthet. Szeretjük ezeket a könyveket, mert saját képzeletünk határait feszegetik, és olyan világokba vezetnek minket, amiknek létezését korábban még csak nem is sejtettük.

 

Thierry Chapeau

A csodapalást

Erich Kästner

A két Lotti

Otfried Preußler

A kis szellem

Wendy Panders, Evelien De Vlieger

Félix időt csinál

Boncsér Orsolya

Fogd rá a jetire

Torben Kuhlmann

Lindbergh - Egy repülő egér kalandos története

C. S. Lewis

Narnia Krónikái 2. - Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény

Michelle Knudsen, Kevin Hawkes

Oroszlán a könyvtárban

Prakter Mariann

Paprika és Rózsa - Udvarlós mesék

Takács Mari

Piroska és a nagy mágus

Sajdik Ferenc, Csukás István

Pom Pom meséi, Civakodó cipőikrek

Csukás István                                                  Süsü, a sárkány

 

Fejleszt kategória: A könyvek, amik ebbe a kategóriába kerülnek, az olvasást, a készségeket, a szókincset támogatják, erősítik. Szeretjük az ilyen írásokat, mert hisszük, hogy olvasás révén is fejleszthetjük gyerekünket.

 

Lackfi János, Vörös István

Apám kakasa

Lynn Huggins-Cooper

Találd fel magad

 

Segít neked kategória: Hogyan neveld jól a gyereked? Hogyan reagálj jól a gyerek szükségletére? Nem könnyű, de egy jó könyv segíthet megérteni, mi zajlik bennünk, és mi zajlik a gyerekben. A szülőség tanulható: ide azok a könyvek kerülnek, amik ezt a tanulást támogatják.

 

Dr. Máté Gábor - Gordon Neufeld

A család ereje

Vekerdy Tamás

Érzelmi biztonság - Mit kell(ene) tudnunk a gyerekekről és magunkról?

A. S. Neill

Summerhill- A pedagógia csendes forradalma

 

Segít neki kategória: Ezek a könyvek segítenek megérteni a gyerekek számára a különleges vagy nehéz élethelyzeteket. Ha a szülők válnak, ha testvér születik, vagy ha egy szerettünket elveszítjük. Szeretjük ezeket a könyveket, mert úgy segítenek, hogy szinte észre sem veszi a gyerek, és mert a szülőt legalább annyira segítik, mint a gyereket.

 

Elekes Dóra

A muter meg a dzsinnek

Eva Eriksson, Rose Lagercrantz

A szívem ugrál örömében

Tóth Krisztina

Anyát megoperálták

Írisz Agócs és Innes Shona

Az élet olyan mint a szél

Janikovszky Éva

Kire ütött ez a gyerek

Janikovszky Éva

Már iskolás vagyok

Guus Kuijer

Minden dolgok könyve

 

Bookline  

Az ország legkedveltebb online könyváruháza, több százezer könyv, zenei és filmes kiadvány lelőhelye.

A Bookline kínálatában több százezer könyv, zenei és filmes kiadvány található meg. A webáruház jelenleg hat üzletágat foglal magába: könyv, antikvár, e-könyv, idegen nyelvű könyv, zene és film. A Bookline a magyar mellett a szlovák és a román piacon is jelen van – összesen közel 900 000 regisztrált felhasználójával a régió egyik legnagyobb online kereskedőjeként, 2012 őszétől jelenteti meg Bookline Könyvek márkanév alatt sikerkönyveit. Kiadványai e-könyv formában is mind elérhetők. Ezekben a kötetekben a vásárlók és a felhasználók által már ismert Bookline, trenddiktáló eszmeiségét kívánja a társaság továbbvinni, a már évek óta megszokott frissességet, megbízható minőséget és sokszínűséget képviselve.    

www.bookline.hu